Swift

Ki kicsoda? - Szántó Dániel



Szántó Dániel 1989-ben, Szombathelyen született. Az érettségi után az ország szívébe, Budapestre költözött, ahol közgazdászként szerzett diplomát. Életerős, öntörvényű fiatalként megjárt két kollégiumot, három felsőoktatási intézményt, dolgozott több multinacionális cégnél, mígnem egy saját vállalkozást alapított, mely egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Vállalkozó szellemének köszönhetően saját borén tapasztalta valamennyi társadalmi réteg negatív és pozitív hozadékát – nélkülözés, gazdagság, összetartás, széthúzás, gőg és sznobizmus. Az ezekből merített ismeret és a kreativitás kettőse adta meg első regényének alapjait, mely egy lebilincselő krimit eredményezett.

Szántó Dániel - Revans
/ A sorozatgyilkosok köztünk élnek /
"Alig ​​pár év telt el Magyarország történetének legbrutálisabb gyilkosságsorozata óta, most mégis egy újabb borzalmas üggyel néz szembe az Országos Rendőr-főkapitányság. Egy fiatal nőt különös kegyetlenséggel gyilkoltak meg a saját otthonában. A holttest jobb lábát levágták, a kiérkező nyomozócsapat pedig tehetetlenül áll az eset előtt. 
Az egy éves kényszer-eltávozásból külföldről hazatérő Várnay Benett kénytelen csatlakozni a különítményhez, és a deviáns viselkedéséről elhíresült nyomozó hamar egy szövevényes bűncselekmény-sorozat útvesztőjének kellős közepén találja magát. Nincs gyanúsított, sem indíték, és nem egészen öt nappal az első után történik egy újabb gyilkosság, ami kísértetiesen hasonlít az előzőhöz. 
Ám a tettes ez alkalommal az áldozat bal lábát vágta le, ráadásul egy üzenetet is hagyott hátra, ami minden kétséget kizár: a fővárosban újra sorozatgyilkos szedi áldozatait. Benett tudja, hogy egyre fogy az idejük a következő gyilkosság megelőzésére, miközben bénítóan hat rá a felismerés: nem lehet a véletlen műve, hogy pont aznap követték el az első gyilkosságot, amikor hazatért. 
A régi sebek pedig egyre jobban felszakadnak. Az alvilág ura, akit a drogosok csak Sakálnak hívnak, egyre magabiztosabban birtokába veszi Budapestet, s már a rendőrség sem tud gátat szabni a nagyhatalmú kartell terjeszkedésének."
A regény ide kattintva 15%-os kedvezménnyel vásárolható meg.
Szántó Dániel hivatalos közösségi oldala ide kattintva érhető el. 

Ez is érdekelhet...

0 megjegyzés

Flickr Images