Swift

Ki kicsoda? - Szakál György


Pár hónappal ezelőtt Szakál György kiadta első regényét Az apa címmel. Mivel nem ismerik olyan sokan, a Ki kicsoda? rovatban az Ő bemutatkozóját olvashatjátok. Fogadjátok szeretettel! :)
Hajdúnánáson láttam meg a napvilágot egy április végi délután, 42 évvel ezelőtt.. Gyerekkorom hasonló mederben folyt mint az akkori kortársaimnak, sokat lógtunk a környékbeli srácokkal együtt. Az iskolát jó eredménnyel végeztem, majd jött a szakközép. Ott már mint minden kamasz, én is a világ dolgai felé tekingettem, közben rockzenét hallgattam. Szüleim elváltak, ami befolyásolta későbbi életem. És már ebben az időben kezdett érdekelni a szövegek írása.
Érettségi után katonaság, ami bevallom, jó hatással volt rám, mint egyfajta önmegismerés. Ezután kiléptem a nagybetűs életbe. Munkahely, mellette vállalkozás, és ebben az időben megismertem a bűn világát, ami nagyon hosszú időre elkísért.

Sokat olvastam, akár szépirodalmat, akár kalandregényeket, nagy imádója lettem a Rejtő könyveknek, és a gondolat mindig ott motoszkált, hogy milyen lehet írni. Azután egyszer csak elérkezett a pont, amikor kézbe került a toll, s belekezdtem. Valahogy izgalommal töltött el, ahogy telnek a sorok, ahogy egy cselekvés kiforrja magát, aminek a vége az lett, hogy megírtam első könyvemet. A kezem sokat vezette az életben kapott lecke, tapasztalat, emlék, melyeket itt-ott belecsempészek a sorok közzé. Remélem Tisztelt olvasó, örömét leli annak olvasásában.

Szakál György - Az apa

Fülszöveg:
A történet főszereplője Ronda, aki a maffia világ köztiszteletben álló személye. Felnéztek rá, mivel mindig ésszerű, reális döntéseket hozott. Segített azokon, akik rászorultak, viszont könyörtelen volt azokkal, akik megérdemelték. Miután megismerte gyönyörű feleségét, felhagyott múltjával és közösen nevelték lányukat. Az édesanya váratlan, tragikus halála után sajnos egyedül marad erre a feladatra. Egyik délután hiába áll az iskola kapuja előtt, lánya nincs a megszokott helyen. Rögtön tudja, baj van. Lányát elrabolták. A múltbeli kapcsolatainak köszönhetően visszakapja gyermekét, aki sérülten, összetörve feküdt apja kezei között. Ebben a helyzetben érezhetjük, hogy milyen egy apa, mikor gyermekét sérelem és bántalom éri. Tudja, a fájdalmat enyhíteni kell. Nem hagyhatja büntetlenül gyermekének bántalmazóit. Itt kezdődik az izgalom a történetben. A férfi nyomoz, keres és talál. Ezt követően a bűnösek nem maradnak büntetlenül.
Ha felkeltette az érdeklődésed, ide kattintva megvásárolhatod!

Ez is érdekelhet...

0 megjegyzés

Flickr Images