Swift

Paulo Coelho - A ​kém



"Egy ​​megrontott kislányból lett nagyon kemény nő története A kém. Mata Hari képtelen volt elviselni a női rabság láncait, a rá kiosztott alárendelt társadalmi szerepet. Felismerte a kitörés lehetőségeit, kilépett a sorból, és azt mondta: Nem! Olyan életszabályokat alkotott önmaga számára, amelyek mindenkinél erősebbé és szabadabbá tették. Mata Hari illúziómentes világában a vonzalom: valuta, a szex: eszköz, a szerelem: tiltott dolog. Azt hitte, okosabb mindenkinél. És az is volt, amíg betartotta saját törvényeit. Azonban abban az első pillanatban, amikor engedett a mindent elsöprő szerelem csábításának – bukása elkerülhetetlenné vált.
Paulo Coelho egyes szám első személyben építi fel Mata Hari történetét. A táncosnő az embertelen párizsi Saint-Lazare börtönből írt leveleket ügyvédjének, ahol az első világháborúban folytatott kémkedés vádjával tartották fogva. A leveleket testamentumnak szánta. Általuk üzent a lányának, akit nem láthatott felnőni; meg akarta értetni egyetlen örökösével, miért is választott ennyire kirívó, kalandokkal teli életet."

Mikor korábban Coelho könyve a kezembe került, egy rövidebb küszködés után vissza is adtam egy barátomnak. Akkoriban még csak a gimnáziumi éveim legelejét tapostam, és így utólag bevallva, elég éretlen voltam. Ezáltal még nem értettem igazán Coelho stílusát, és nem voltam felkészülve a könyveire. Azóta jó-pár év eltelt, és mikor megláttam hogy megjelenik A kém, éreztem, hogy elérkezett az én időm. :)

Már csak a borító is erősen figyelemfelkeltő, tetszett ez az igényes tervezés. Nem beszélve arról, hogy maga a könyv valós eseményeket dolgoz fel, amivel sokunk kielégíthetetlen tudás szomját is bővítheti. Bár a regény utolsó oldalaiban az író felhívja az Olvasó figyelmét, hogy nem feltétlen volt hű a történelemhez, és maga is kénye kedve szerint színesítette Mata Hari életét, mégis nagyon vonzó volt számomra. 
Maga a könyv stílusa egy levélre emlékeztet, ami nekem kimondottan tetszett. Egyáltalán nem hiányoltam a hosszú tájleírásokat, és úgy éreztem, hogy így nagyobb hangsúlyt kapott maga a történet. 
Már az első oldalak beszippantottak, mivel nagyon szeretem, mikor elsőként magával a megmásíthatatlan véggel szembesülünk, és csak ezután tudjuk meg apránként, hogy mi is vezetett ehhez a befejezéshez. Ezután természetesen már gyermekkortól megismerjük Mata Harit, és megértjük, hogyan vált híres táncossá, és egyben az éjszakai élet meghatározó személyévé. 
Coelho gördülékeny írói stílusa nekem nagyon tetszett, és teljesen kikapcsolt miközben olvastam. Az időnként becsempészett képek és a meghatározó dokumentumok fotói csak megerősítették a tudatot, hogy valós események történetét olvashatjuk. 
Maga Mata Hari egy rendkívül céltudatos nő volt, aki ügyesen használta a testét mint fegyvert, ami segít a céljához jutni egy boldogtalan, csalódásokkal teli házasság után. Bár mindez számára nem feltétlen volt az öröm forrása, és lelkileg komoly sérülést okozott a nőnek, mégis a csillogás és a luxus életmód érdekében gondolkodás nélkül vetette bele magát az éjszakai életbe. 

Elsődlegesen a lenge öltözetben lejtett táncai és egzotikus indiai hercegnőként bemutatva ejtette rabul a férfi szíveket, ezzel nem egy női ellenséget szerezve magának. Nagyon hamar túlnőtt Párizson, és különféle kéréseknek eleget téve utazgatott Európában. Persze ahogy idősödött, újabb táncosok érkeztek, akik az Ő taktikáját felhasználva vették át szép lassan a helyét.
Minden sikeres éjszakai életben szereplő nőnek az idő elteltével leáldozóban van a csillaga, amit  a háborús helyzetek megnehezítettek, és a vesztét is okozták. Mata Harit elit kapcsolatai miatt kémként kiáltják ki, és azonnal perbe is fogják. Bár nem volt ellene jelentős bizonyíték, mégis a hatalom eléri a célját, és rövidesen ki is végzik. 

"Csak a halála után derült ki, hogy minden ellene felhozott kémvádért egy másik kémnő, Elsbeth Schragmüller, fedőnevén a Doktor kisasszony a felelős. 2001-ben a Mata Hari Alapítvány keresetben kérte a francia hatóságokat az 1917-es ügy felülvizsgálatára. A vizsgálat pár hónapnyi kutatás után megállapította, hogy Mata Hari ártatlan."

Számomra ez egy nagyon érdekes olvasmányos történet volt, amit ha ki is színezett Coelho, akkor is megbűvölt, és ajánlom bárkinek! :)

A könyvet az Athenaeum Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni, amit ezúton is nagyon szépen köszönök! :)

A könyvet ide kattintva 20%-os kedvezménnyel van lehetőségetek megvásárolni. 

Ez is érdekelhet...

0 megjegyzés

Flickr Images